HTML

Úton - hazafelé...

“Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.” (Seneca)

Friss topikok

Bejegyzések

2008.10.31. 19:55 Pilgrim

November

Itt van a nyakunkon Mindszent és Halottak napja, avagy a köbméteres üvegmécsesek és műanyagkoszorúk dömpingje. Valahogy soha nem értettem meg a temetőkben szinte lakóházakat emelők világát. A fővárosi temetőkben sétálva még hellászi eleganciával épült mediterrán épületcsodákat is felfedezhet a látogató, kovácsoltvas-kerítéssel, kiülőkkel. A másik szívébe senki sem lát az ember, ha valaki így tudja feldolgozni szerette elvesztését, megértem. A baj csak onnantól kezdődik számomra, amikor ez kizárólag a külvilág felé nyilvánul meg. Sokan hiúságukat, büszkeségüket, irigységüket és a szomszéddal való ösztönversenyzést nem hagyják őrizetlenül letéve a temetőkapuban, inkább beviszik magukkal. Van, akinél ez csak virágcsokorhalmazban, van, akinél koszorúkban, mécsesméretben és számban, van, akinél gránitban és márványban, esetleg valóságos lakható épületek emelésében nyilvánul meg. Én továbbra is maradok csak az egy szál gyertyámnál, az elmondott imáknál, az emlékek és élmények felidézésénél, a soha el nem feledésnél. Ez lesz az első esztendő, amikor mindegyik nagyszülőmmel ezen a napon már csak a temetőben találkozhatok. És a gyertyaként életvégig világló emlékeimben... 

3 komment

Címkék: november emlékek mindenszentek halottak napja


A bejegyzés trackback címe:

https://hazauton.blog.hu/api/trackback/id/tr38741632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Srí 2008.11.03. 14:51:07

Szép, amit írtál. Sosem megyek temetőbe, a lelkemben őrzöm a halottaimat, gyertyát gyújtok itthon. Tegnap az jutott eszembe, hogy emberi számítás szerint nekem kell következni a családban. Nincs nálam idősebb családtagunk, korán haltak. Remélem, semmi sem szól közbe, mert nem szeretnék senkit sem elveszíteni, inkább én menjek át legelőször. De nem sietem el, még ráérek:)

Mormogi Papa · http://iusmurmurandi.blog.hu 2008.11.03. 20:58:42

Kimentünk mi is a párommal, lányunkkal és unokánkkal Farkasrétre. Ott vannak a legtöbben. Nem látogathatunk mindenkit, sokan a határokon túl nyugszanak olyan országokban, ahová most inkább nem mennénk...

Nagyszüleim közül egyik nagyapám már rég halott volt születésemkor, mire iskolába kerültem, követte a felesége, mielőtt befejeztem az általánost, jött a másik nagypapa...
Az utolsó nagyszülő sírját sohasem láttam: valahol Németországban nyugszik, a lánya temettette el. Nem tartotta szükségesnek értesíteni minket...

Sokat gondolok azokra is, akiket nem ismerhettem, és nem csak az év egy napján. Újra kellene vésetni a sírkövet - tavaly megnéztük az árakat és lemondtunk róla. A tízéves helymegváltást is nehéz kinyögni.

Valahol a Himalája közelében egyszerűen a keselyűkre bízzák a dolgot, és fél év múlva lehozzák a csontokat: azokat temetik el. Ez eléggé bio módszernek tűnik... Hiszen úgyis csak az emlékezés számít: aki kivonja magát a nagy körforgásból, az tán bűnt követ el...

Pilgrim 2008.11.04. 00:29:12

Szervusztok! Kedves Srí, annyira fiatal vagy még az ilyen gondolatokhoz, már hogyne érnél rá! :) Vannak olyan ismerőseim bőven, akik ragaszkodnak kizárólag az otthoni megemlékezéshez, valahol megértem őket is, ki így, ki úgy...

Mormogi papához hasonlóan én körbejártam a rokonokat vidéken is, mindenhol, az elmúlt hét nagyrészt ezzel telt el. Kedves Mormogi papa, azzal is csak egyet tudok érteni, hogy fontos: a megemlékezés és a halottaink tisztelete ne szűküljön le erre a néhány napra. Természetesen nekem is itt vannak a felmenőim a mindennapjaimban, sokat foglalkoztat a múlt, azok személye, akiket én sem ismerhettem. Persze vannak olyan sírok az ország különböző pontjain, ahová csak ritkán juthatok el (dédnagyanyáim, távolabbi rokonok), de őket is igyekszem ilyenkor felkeresni, sajnos tavaly nem volt erre lehetőségem. Egyik nagyapám és dédapáim sírjának helyét sajnos nem ismerhetem, nem tudjuk, hol nyugszanak - mindegyiküket a háborúk sodra rántotta magával.

Minden évben kilátogatok a Kerepesi temetőbe is, történelmünk nagyjaihoz, Kossuthoz, Deákhoz, Jókaihoz... Valamiért ez már hagyománnyá vált nálam, különös a hely atmoszférája, leginkább ilyenkor, novemberben.

A temetkezés és a halál elüzletesítésénél kevés gusztustalanabb dolgot ismerek, ezzel nap mint nap családok ezrei küzdenek meg... Jobb erre talán nem is vesztegetni a szót.