Mint egy kínai asztalitenisz-bajnokság döntőjén a labda, úgy cikáznak az én fejemben is a gondolatok. Mit kellene tenni, hogy lehetne a jövőn formálni, mind az ország, mind a saját sorsomat illetően? Hűséges típus vagyok, mindig tudtam, hogy az önkormányzati és országgyűlési választásokon hová kell szavazni. De most tanácstalan vagyok. Az, hogy lesz-e előrehozott választás vagy sem, már nem is kérdés, minden bizonnyal nem lesz. Így messze még a választás, 2010, de mindig úgy éreztem, hogy az igazán helyes az, ha a szavazó már a választás napját megelőző években tudja, hogy hová teszi le a voksát. Az a választó, akit a kampány ideje alatt szereznek meg a pártok, általában olyan gyorsan megy el, ahogyan jött. Most viszont szórakoznak velem. Játszanak velem. Elbizonytalanítanak. Ha most vasárnap lennének a választások nem mennék el. Én, aki mindig is fontosnak tartotta a választásokon való részvételt.

A legnagyobb ellenzéki párt lassan, de biztosan beleolvad abba a politikai elitbe, amitől a rendszerváltás óta folyamatosan meg akarunk szabadulni. Hogy ez taktika-e vagy csak szimpla tanácstalanság eredménye, nem tudom, de ez nem is számít. Folyamatosan nő a narancsos tábor, de ez a szavazóbázis nagyon képlékeny, amilyen gyorsan jött, úgy el is megy majd (mint már az előbb érintettük ezt a kérdést). Ha az a célja a Fidesznek, hogy megint egy ciklusig kormányozzon, akkor hajrá, folytassa az elkezdett utat... Továbbá azzal a párttal, amelyik a legkisebb hajlandóságot is mutatja az SZDSZ-szel való együttműködésre, nem tudok együtt gondolkodni. Itt nálam elszakadt a fonal. Még van lehetőség ezt jóvá tenni, de sok választó esetében ez már az utolsó csepp volt a biliben. Ha az egyéneket nézzük, vannak nagyon szimpatikus, tehetséges politikusok a Fideszben. Amennyiben viszont összességében nézzük a párt mai irányvonalát, az egy nagy csalódás.

A KDNP remek megoldás lehetne, ha hajlandóak lennének elszakadni az anyapárttól, ha képesek lennének önálló életre. Egy most elkezdett, mindenre kiterjedő, alapos felkészüléssel el lehetne érni a bejutást.

Sokáig úgy gondoltam, hogy Morvai nagy igazolás volt a Jobbik számára, reméltem, hogy általa az ész is meg fog nyilvánulni a párt munkájában. Ez lehet, hogy valamelyest meg is valósult, de ez is kevés... A múlt szombati események bebizonyították, hogy az a párt, amelyik nem tudja a saját híveit sem kordában tartani, az jobb, ha nem jut szóhoz a parlamentben sem. Tetszettek volna előbb felnőni! Elhiszem, hogy vannak a pártban és a holdudvarában is tehetséges, jobbra és többre hivatott fiatalok, de a közeg mindent feledtet.

A zöldek is szóba jöhetnének nálam, ők viszont széttördeltek. Ahány párt, annyiféle érdek, részterület, szívügy. Zöldszövetség sehol a látóhatáron, márpedig enélkül - egyenként - a kopogtatócédula-gyűjtés örömeit fogják csak átélni.

Mi a tanulság? Ezúttal, ha előbb nem, 2010-ben sem lesz változás, a magyar emberek egy része megint a kevésbé rosszra fog szavazni, nem a tökéletes megoldásra. Pedig egyszer lehetne már nekünk is egy ilyen élményben részünk. Szavazni egy olyan pártra, politikusra, amelyik a megoldást jelentheti. Amelyiket nem kezdjük el már akkor temetni, mielőtt elindulnánk a szavazófülkébe.

Nem tudom, hogy megélem-e még azt, hogy lesz egy olyan jobboldali, konzervatív, a Nemzet és a Haza érdekeit mindennél fontosabbnak tartó párt, amelyik keresztény elveket vall, a jövő generációinak érdekeit is szem előtt tartja... Továbbá nincs köze a mostani sáros elithez. És csak a miheztartás végett: sem a rendszerváltás előttihez. Amelyik párt kormányzása alatt felemelt fejjel járhatnánk, büszkék lehetnénk arra, hogy magyarnak születtünk. Sokszázezer magyar ember sok évtizedes illúziója ez.