Dorkától kaptam a labdát, miszerint mondjak 7 dolgot, amit nem - vagy csak kevesen - tudnak még rólam a blogfeleim. Találkoztam már ennél könnyebb feladattal is, de megküzdök vele. A több mint egy év alatt, amit kommentekben  a barátaimnál elcsepegtettem, azokból könnyen összeállhat a kép, de igazából már magam sem emlékszem, hogy mi az,  ami még új lehet velem kapcsolatban.

1. Kezdem rögtön az elején. Általános iskolában nagyon jó tanuló voltam, akkor még nagy jövő állt előttem, tervekkel,  célokkal - egy majdani erős gimnázium képével, kitűnő bizonyítványokkal, jutalomkönyvekkel stb. Aztán a foci elvette az eszem. Ez a szerelem igazából már születésemmel elkezdődött, 5-6 éves koromban vált határozottá, 13 éves  korom környékén pedig súlyossá. A gimi első két osztályában ennek köszönhetően a korábbi jótanuló kölyök kettesekért "hajtó" kamasszá vált, akit nem érdekelt semmi más, csak a foci, az edzések, a sportközvetítések és a Nemzeti Sport  nevű szakirodalom. Szentül meg voltam arról győződve, hogy válogatott kapus leszek. Igen ám, de ugyanakkor ragaszkodtam a szüleimhez, az otthonomhoz is, képtelen lettem volna 14 évesen elköltözni, hogy önálló életet élve kihasználjam egy  komolyabb sportklub nyújtotta lehetőségeket, tulajdonképpen az egyetlen fejlődési utat. Így aztán elszaladtak mellettem a hónapok és az évek. 17-18 évesen úgy éreztem,  hogy az NB3-nál már nem lenne nekem feljebb. Ideje volt összekapnom magam, a középiskola utolsó 2 éve már újra a korábbi  menetrendszerint zajlott. Persze ehhez kellett az is, hogy elhiggyék rólam, tanulni is tudok. És lám, tényleg tudtam. Ennek a időszakomnak és az ebből származó tapasztalatoknak volt egy olyan előnye, hogy míg más évfolyamtársaimnak a főiskolán és az  egyetemen is a szorgalmi időszak csak a bulizásról szólt, én korábbi hibámból tanulva tudtam, hogy nem lehet lazítani, mindig rendesen  bejártam az órákra. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem lettem válogatott kapus, mint ahogy már focizni is csak  ritkán szoktam - ezért 100%-ig a mai magyar sportközeg tehet. Nem csak engem, hanem sokezer fiatalt riasztanak el a mai állapotok, már a foci szimpla nézésétől is.

Ha sport és szórakozás, akkor női kézilabda!

2. Nem számítva a korai terveket (tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász szakmákat), gyerekkoromban állatorvos, valamilyen sportszakember vagy jogász szerettem volna lenni. Igen, szinte hallom a kacagást és a kérdést, utóbbihoz gyerekként honnan jön az ezirányú motiváltság... Hogy honnan jött, fogalmam sincs, nem volt a családban és a rokonságban jogász, az élet mégis ebbe az irányba terelt, és kitartok emellett mindvégig. Persze jó lett volna, ha  valaki határozottan lebeszél róla, most már látom. Nem a tartalommal van a baj, abszolút szerethető, hanem itt is a közeggel és a lehetőségek hiányával.

3. Nagy álmom, hogy egyszer bejárhassam az ország összes települését, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. Megnézhessek  minden nevezetességet, legyen az egy kis emléktábla vagy egy kastély, egy templom. Tudhassam, hogy melyik faluban mi az az  érték, amire büszkék a helyiek.

4. 3-szor próbálkoztam eddig a Linuxszal. Illetve az Ubuntuval. Háromszor mondtam azt, hogy jó lenne levetni magamról a Microsoft és ezzel együtt a Windows okozta terheket. Álmatlan, verejtékes, helyet nem találós, hánykolódós éjszakák sora, hetek, hónapok teltek el a gondolattal, hogy végre szabad szoftvert használhatok és boldogulok vele. Könnyen ki lehet találni, mindannyiszor visszakerült az XP a gépemre. Fogaimat összeszorítva, magamat megerőltetve sem tudok leszakadni az MS-ról. Talán majd egyszer, negyedik, ötödik próbálkozásra.

5. Váltakozva érzem úgy, hogy zavar, illetve nem zavar, miszerint a fodrászomnak egyre kevesebb hozott anyagból kell dolgoznia. Néha kezdek megbarátkozni a gondolattal, néha pedig úgy érzem, rossz, hogy így elszállt az idő.

6. Moziba csak történelmi jellegű mű vagy dokumentumfilm, illetve rajz- és animációs film miatt ülök be. A többi már nem nagyon köt le.

7. 3 éve nem ültem autóban. Környezettudatos (és nem utolsó sorban: pénztakarékos) állampolgárként igyekszem mindent tömegközlekedéssel és kerékpárral megoldani. Meddig mehet ez még így?

+1. Szeretem az állatokat, a finom borokat, az erdőt, a csendet, az őszt, az egyszerű életet, a jó könyvet, Jókait, a jó zenét (pl. a Kormoránt), Magyarországot, természetesen a családomat, barátaimat. És még sok mást, de ezek a legfontosabbak.

A labdát (nem is egyet, hanem kettőt) jó futballista lévén egy pontos passzal eljuttatom - ha megengedik - Sríhez és Ekkerjozhoz.