"Magyarnak lenni nem állapot, magyarnak lenni: magatartás."

Szerintem nincs a nemzeti oldalon olyan, aki ne ismerné az Ismerős Arcok zenekart, kiknek weblapjának nyitóoldalán a fent idézett Márai-mondat olvasható. Valamikor 2003-ra tehető, amikor megismerkedtem a zenekarral, ekkor már birtokomban volt az "Egy a hazánk" című bemutatkozó lemezük. Bár tudni kell, hogy ezek a srácok korábban is zenéltek különböző helyeken, mégis a sikert ez a formáció hozta meg... 2005-től aztán amikor csak tehetem, ha a környéken játszanak és időm engedi, a koncertjeiken is ott vagyok. De több ez a csapat szimpla nemzeti érzelmű, zenélni tudó emberek közösségénél, művészetük ennél sokkal messzebbre mutat. Erősítik a nemzeti összefogást, a kultúránk, az identitásunk megőrzését. Zenéjükben megtalálhatjuk a népi motívumokat, de ugyanúgy a jazz, blues, rock jellemzőit. A témaválasztás tekintetében főleg a magyar sors áll a középpontban, de ez is sokkal árnyaltabb képet mutat, mint puszta nemzeti depresszió. A zene.hu egyik cikke tömören, de jól megfogalmazza a mondanivalót: "Népzenei és irodalmi hagyományokat feldolgozó műveikben a két fontos közösségépítő tényezőre – a zenére és az irodalomra – alapozva formálják hazaszerető közösséggé rajongóik táborát. Az elmúlt öt évben immár négy lemezen fordultak a magyar sorskérdések felé, dalszövegeikben a gondolkodó, vívódó, jobbat akaró hétköznapi embert jelenítik meg." Koncertjeiken egyébként rendre tömegek vannak, a legkülönbözőbb korosztályból és társadalmi rétegből. A média természetesen - mint azt megszokhattuk - méltatlanul mellőzi őket, de nem egyszer hallottam már a rádiókban is játszani dalaikat (pl. többek között a Lánchíd Rádióban vagy a PontFM-en).

Zsebők Csaba Magyar Nemzetben megjelent cikkéből részlet:

(...) Az Ismerős Arcokat egyre többen ismerik, de még mindig viszonylag kevesen. A fél évtizede működő, immár tökéletesen kiérlelt művészi világú Ismerős Arcokat persze a stílust illetően nehéz belőni, az előszeretettel használt nemzeti jelző jelen esetben inkább szűkítő jellegű, hiszen sokkal profibbak, mint úgynevezett konkurenseik; ráadásul az Arcok a bluestól a rockon át magyar népzenei motívumokig sok mindenhez hozzányúlnak – aranykézzel. (...) A robusztus frontember, Nyerges Attila teljesen szuverén egyéniség, aki senkire nem emlékeztet sem az éneklésével, sem a dalszövegeivel. Utóbbiakra amúgy nyugodtan mondhatjuk, hogy artisztikus rockversek. (...) Práder Vilmos remek vokalista (...) és első osztályú gitáros. Olyan elképesztő színvonalú, sokszor önálló számnak beillő gitárszólókat hallunk tőle, hogy azok még Nyugaton sem mindennaposak: emberes, mégis érzékeny játék, a nagy elődöket idézve, mondjuk Tátraitól Knopflerig. Galambos Nándor basszusgitáros is képes finom játékossággal és durva keménységgel muzsikálni, és dalszerzőként szintén megállja a helyét. Leczó Szilveszter billentyűs nemkülönben kiváló komponista, szellemes orgona-, szintetizátor- és zongorajátéka pedig dússá, teltté teszi a hangzást. Kovacsik Tamás dobos pedig – a géppuskaropogástól a laza swingig – olyan stabil alappal szolgál, amire nyugodtan „rá lehet pakolni” a többi instrumentumot, amelyek között olykor szaxofon is helyet kap. (...)

Sokat veszítettem volna, ha nem ismerem meg a zenéjüket, mondanivalójukat, ha nem ismerem meg a zenekar tagjait, mint egyéniségeket, mint embereket... Szeptember 27-én a Fővárosi Nagycirkuszban lesz egy nagyszabású koncertjük. Én ott leszek...

Ismerős Arcok: Fenyők

Ismerős Arcok: Szélbe kiáltok